„…Meleg, puha színárnyalatai, amelyek az ellentétek drámaiságát a kívánatos feszültséggel aligha közvetítették, annál korlátlanabbul sugározták az otthonos táj szeretetét – a szeretett tájak otthonosságát. Persze, hogy ez az otthonosság szépséggel forrt egybe a szépség motívummal, színnel, formával.
Székelyhídi Ágoston
Égerházi Imre lemondott a külsőséges gazdagításról, a fény és árnyék fokozó szerepéről, a részletezés érzéki teljességének illúziójáról. Formában, színben, szerkezetben az egynemű ritmus rendjét érvényesítette, abba olvasztva be az alkotó elemeket. Festményei, rajzai azért lettek olyan világos, tiszta szabatos beszédűvé.”
Népszava, 1983. I. 28.
