In memoriam Margaret Keown
Margaret vidámságával, lobogó lendületével, a kollégák és a táj végtelen szeretetével úgy tűnt fel a Hortobágy „egén”, mint egy fénylő üstökös.
Belső tűz égette, hajtotta – az általa is tudott – az elmúlás tüze. Valami nagyon szépet akart festeni a nagy „vizes” pusztáról. Ígérte: jövőre a vízben álló lovak helyett majd „téli délibábot” festek. Táncos temperamentuma inkább dél-amerikai, mint angol volt. Az élet minden szépségéért két kézzel kapott, s mint egy jóságos tündér, szétosztotta közöttünk.
Nagy ritkán és csak kevesek láthatták, amint elkomorodik, s a mindig csillogó szem szomorúvá válik, és kiül arcára az elmúlás fájdalma, félelme.
„Életem legszebb emléke a Hortobágy és a kollégák szeretete. Gondolatban sokat veletek vagyok” írta egyik levelében.
Emberfeletti erővel bizakodóan küzdött, de 1999. december 18-án megadta magát. 24-én szülővárosában, Folkestonban helyezték örök nyugalomba.
A hó már betemette a sírt, a Hortobágyon lába nyomát, de képei megmaradnak éppen úgy, mint az ő kedves lénye a szívünkben.
Emlékét megőrizzük. Nyugodj békében.
Égerházi Imre