Dr. Éles Csaba (1989)

“Életkori helyzetemnél fogva, a hatvanas évek vége óta követhetem nyomon Égerházi Imre festőművész alkotói pályájának alakulását. Mindig egyéni és eredeti karakter volt; de közben egyre nagyobb mértékben meghatározó szereplője a Debrecen és a Hajdúság képzőművészeti életének. Egy festő – akinek munkásságában egyre hangsúlyosabb megítélést kell, hogy kapjon a művészetszervezői tevékenység.
Keresi a domináns, jellegzetes motívumokat, kiemeli őket eredeti, szürke hétköznapiságukból. Nagyon lényeges, hogy öntörvényű, az idegen szemében is ismerősnek tűnő-tetsző világot konstruál belőlük. Művészetének éppen ez az egyik fő formai erénye: a tiszta, világos, áttekinthető, akkurátusan, aprólékos műgonddal megoldott szerkesztés. Képein sikeresen teljesül a cél: a kusza, összegubancolódott, rikoltozó külvilágot a képsíkon belül le lehet csitítani, finom rendbe lehet szervezni.

Színvilága is koncepciójához igazodik. Színei, színárnyalatai változatosak, egymásból kibomlóak. Egy-egy képén általában egy színcsaládot “skáláz” végig. Óvakodik a kirívóan kontrasztos, a harsány és szemet idegesítő színezéstől.

Művészetében példaszerűen kapcsolódik egybe esztétikum és etikum. Etikumon itt önfegyelmet és kitartást, szívósságot és akaraterőt, hazaszeretetet és humanizmust értek. A tartósan értékes művészeti és történelmi tradíciók vállalását és jó értelemben vett propagálását: gondolok itt Káplár Miklósra, Bocskaira és a hajdúkra, Erdélyi “aranykorára” és fatemplomaira, Csokonaira, Petőfire és másokra. Ugyanakkor tud megújulni is, ám ez hitelesen történik, nem száznyolcvan fokos fordulatokban.

Becsüli és mértéktartóan élvezi is az élet javait, természetes és megszentelt adományait. Úgy dolgozik, “ahogy a csillag megy az égen”. Hiszen “így érdemes” – ahogy a Költő mondja – építeni egy-egy képet; s így az egész életművet is. Ma már kicsiben és nagyban egyaránt helyén vannak a dolgok.”

Dr. Éles Csaba
1989.