Vitéz Ferenc, (Hajdú-Bihari Napló 1996. november 30.)

“…A vertikálisan megnyújtott képek a valóság látszólag más, mégis általánosan érvényes szeletét adják, s amennyiben a vertikális kompozíción belül horizontális cselekmény-, illetve motívumvonalak fogalmazódnak meg, az ember világban való egyensúlya, az úgynevezett egyetemes kereszt rajzolódik ki ezáltal. Jól látható, hogy a már állandó jelentéssel társított, mély szociografikus, etnografikai és népművészeti ismeretekről is tanúskodó választások nyomán képre fogalmazódó tárgyi környezetben megjelenő figurák az erre merőleges pozíciót veszik fel. Például a fák, az épületek és a megjelenő arcok, fejek képzeletben összekötött vonalai metszik egymást, olyan ritmust teremtve, olyan mozgást indítva el, mely aztán a szívek halálig tartó dobbanásaira, azaz: az élet ritmusára emlékeztetnek minket.
Ez a ritmus erősödik a tónusok, az árnyalatok ábrázolása közben, a tömegszerűség, a sötét és világos felületek kialakításában. A fehérek világítanak, a világos színek megtisztítanak. Az alkalmazott színek egynemű, tiszta és egyértelmű minőséggé válnak, teljes összhangban, harmóniában a kompozícióval és a jelentéssel megtöltött felülettel is. Mindeközben Égerházi Imre követi a realista ábrázolásmód törvényeit, ugyanakkor a látványt egyszerre rendezettebbé és absztraháltabbá is teszi a monotípia. A realista témát a technika kiemeli a reális szintből, hangulatibbá, bensőleg is elvonatkoztatottabb tartalmúvá teszi. …”

“…A jellem és a sors sok helyütt nem magában az arcban, annak ábrázolásában mutatkozik meg Égerházi Imre grafikáiban, hanem az ábrázolt szituációban, az abból létrejött kisugárzásban. Így lehet egyszerű eszközökkel és megfogalmazással csak jelzésértékűen is például az alapvető emberi minőségeket, a szeretetet, a féltést, vagy mint ahogyan az egyik képen látjuk: a gyászt is kifejezni anélkül, hogy látnánk könnyet, gyászoló arcot vagy tekintetet, mert maga a képegész válik tekintetté…”

Vitéz Ferenc
(Hajdú-Bihari Napló 1996. november 30.)