Hajdúböszörmény, Magyarország

Az említetteken kívül fontos szerepet játszott a telep történetében Égerházi Imre, Pál Gyula, Diószegi Balázs, Szurcsik János, Dobi Piroska, Tamás Ervin, Bukta Imre, Zöld Anikó is. Néhány évig szobrászok is dolgoztak a művésztelepen. A telep doyenje Maghy Zoltán (1903 – 1999), aki Boromisza Tibor és Káplár Miklós mellett tagja volt az 1928–30 között működő Hortobágyi Kolóniának is. A telep 1968-tól tudatosan e festőkolónia utóda kíván lenni. Ekkortól évente kiadják a Káplár Miklós-emlékérmet, melyet Égerházi Imre 1974-ben és 1982 is megkapott munkássága elismerésért. 1992-től Burai István vette ár a telep vezetését.

A nyári kurzus nyitó kiállításait is az előző év Káplár-díjasainak munkáiból rendezték a művelődési házban, ill. a Hajdúsági Múzeumban. E két intézmény őrzi a telep tagjainak ajándékaként bekerült muzeális anyagot. Ebből a gyűjteményből került válogatás a Hajdúsági Galéria kiállításába. Az évadnyitó, ill. telepzáró kiállítások mellett Hajdúböszörményen kívül is bemutatták a telep tagjainak munkáit országszerte.

Égerházi Imre számára a Hajdúböszörményi Művésztelepen való munka kiemelt jelentőségű volt, hiszen 1985-ig, nyugdíjazásáig, a debreceni társadalom biztosítási igazgatóságon dolgozott reggel 8 órától délután 4 óráig. A hajdúböszörményi egy hónap, mely minden évben augusztusban volt, lehetővé tette számára, hogy azokon a napokon teljes mértékben a művészi munkára és fejlődésre koncentráljon. Jó alkalom volt ez a hazai és külföldi kollégákkal történő eszmecserére, közös tanulásra és szórakozásra is. A hajdúböszörményi telepen készült festmények művészi munkásságának kiemelkedő alkotásai, időrendben megszemlélve őket nyomon követhetjük Égerházi Imre művészi fejlődését.

Motívumok a Hajdúságról

Évekkel korábban fogalmazódott meg művésztelepünk céljaként, hogy műhelymunkájával ennek az országrésznek sajátos természeti, tárgyi és emberi világára, a magyar valóság e jellegzetes darabjára irányítsa résztvevőinek, alkotóinak figyelmét.

A táj civilizációs néprajzi, népi, nemzeti karakterjegyei, motívumai így szerencsésen találkozhattak egy realista szemléletű, a szociális jelenségekre tradicionálisan érzékeny, etikai, szellemi – gondolkodásbeli hasonlóságon létrejött alkotóközösség munkásságával, tenniakarásával.

A közösségteremtő célok, a ma társadalmának, természeti és tárgyi valóságának tanulmányozása, az élmények, érzések és gondolatok friss rögzítésének lehetősége – híveket szerzett a telepnek.
A kolónia nyílt, alkotói légköre, a résztvevők művészeti-esztétikai kérdésekről vallott nézetei egyaránt bizonyítják a műhely fontosságát, művészetpolitikai jelentőségét.
A telep az alföldi festészetet előzménynek, értéket teremtő és éltető hagyománynak, megújításra, újra gondolásra, továbbépítésre, gazdagításra váró művészeti törekvésnek tekintette, s tekinti ma is.

A Hajdúság, a Hortobágy világa egy kicsit mindig egzotikumot jelent hazaiaknak és külföldieknek egyaránt. A szikkasztó szélben, a nap égető sugárzásában pilledő akácok, az óriás puszta végtelenje, a gazdag életet ringató hatalmas, megművelt táblák, az itt élő sajátos karakterű emberek ár hosszú idő óta ihletői a művészetnek. A legjobb alkotásokban ennek a világnak mélységei, bonyolult emberi gazdagsága, különös természeti adottságai tárulnak fel.

Medgyessy Ferenc szobraival, Káplár Miklós, Holló László és mások képeivel e táj jelen van a magyar kultúrában és ma is alkotásra sarkall, inspirál. A böszörményi műhely festői letéteményesei és megvalósítói annak a művészi feladatvállalásnak, amelynek lényege: olyan piktúrát teremteni, amely úgy él a múlt, a táj festészetének haladó örökségével, hogy közben korszerű, jellegzetes, sajátos, mai látásunkat tükröző művészetet hoz létre. Ezt a művészetet természetesen nem a táj határozza meg, hanem az a szellemi, művészi alapállás, melyben nagy szerepe van a témának, az itteni emberi, társadalmi miliőnek, a munka teremtette tárgyi és az általa formálódó természeti környezetnek. Mindannak, ami indíttatást ad az élmények képi megfogalmazásához, a hangulati gondolati tartalmak megjelenítéséhez.

A telepzáró kiállítások tanúsága szerint az itt született képek nem látványfestésről beszélnek. A művészek ugyan az adott valóságból, illetve annak élményéből indulnak ki, de ez a művészet törvényei szerint formálódik majd képpé, mely egyben biztosítja a tartalmi sokszínűséget, gazdagságot. A munkákban persze jól érzékelhető az a belső kapcsolat, amely tájat, embert, világot összeköt. Ez adja belső hitelességét. Tény, hogy a magyar valóság egy darabja, se ezzel együtt mai életérzésünk, emberségünk, szorongásunk, hitünk és bizakodásunk tevődik át – a motívumok megfelelő művészi átírásában és átlényegítésében – az itt vagy az itteni inspirációk nyomán született alkotásokba. Az alkotók számára a valóság tárgyai, jelenségei olyan lényegi tartalommal, jelentéssel bírnak, amelyek ténylegesen a kifejezendő érzés és gondolat hordozói.

A közösségteremtő célok, a ma társadalmának, természeti és tárgyi valóságának tanulmányozása, az élmények, érzések és gondolatok friss rögzítésének lehetősége – híveket szerzett a telepnek.
A kolónia nyílt, alkotói légköre, a résztvevők művészeti-esztétikai kérdésekről vallott nézetei egyaránt bizonyítják a műhely fontosságát, művészetpolitikai jelentőségét.
A telep az alföldi festészetet előzménynek, értéket teremtő és éltető hagyománynak, megújításra, újra gondolásra, továbbépítésre, gazdagításra váró művészeti törekvésnek tekintette, s tekinti ma is.

A Hajdúság, a Hortobágy világa egy kicsit mindig egzotikumot jelent hazaiaknak és külföldieknek egyaránt. A szikkasztó szélben, a nap égető sugárzásában pilledő akácok, az óriás puszta végtelenje, a gazdag életet ringató hatalmas, megművelt táblák, az itt élő sajátos karakterű emberek ár hosszú idő óta ihletői a művészetnek. A legjobb alkotásokban ennek a világnak mélységei, bonyolult emberi gazdagsága, különös természeti adottságai tárulnak fel.

Melyek azok a motívumok, amelyek leggyakrabban megragadják a Böszörménybe érkező művészek figyelmét, s amelyek alkalmasnak tetszenek élményeik kifejezésére. Sok ilyen eleme van az itteni világnak. A munkát végzők, a piac, a vásár színes forgatagának érdekes figurái, a biciklizők, a kocsmajárók, a templomba menő az utcai kispadon üldögélő öreg emberek. Természetesen, hogy nemcsak a munka világa jelenik meg a képeken, hanem a társadalmi ember egész valójára nyitott az alkotógárda figyelme. A meghittség, a derű, a tiszta jóság, a szorongás, a félelem, a féltés, a csodálat, a szeretet érzése ugyanúgy jelen van a képeken, mint a gondolati összerendezettség, a tisztán fogalmazottság, az összefüggések érzékeltetése, a merészebb asszociációk vállalása. Itt is igaz, hogy a művészetben minden az emberre vonatkoztatottan bír jelentőséggel. Így az is, hogy a festői szemek fedezték fel a művészet és a közönség számára a faművesség, a népi díszítő művészet szép példáit mutató böszörményi kapukat, kerítéseket, a népi barokk házak oromzatát, a lépcsőzetes építésű tűzfalakat, a kontyolt háztetőket, az emberi zárkózottság jelképét, a palánkszerű, magas kerítéseket, a temetők ritka szép sírjeleit, a kopjafákat. A sajátosat, az egyszerit, a jellegzetest keresik – okkal – a város arculatában, ez az, ami felkelti az érdeklődést. Ceruza vagy toll után nyúl a kéz a tiszaháti, a szamosháti kis templomok, harangtornyok karcsú ívének láttán, de így van a Hortobágyon is. Megismerni a tengertávlatú, végtelenbe nyúló horizontú puszta egyedülálló természeti, építményi, tárgyi, emberi világát, fényeit, csendjét, monumentalitását – élményt jelent. Az érdeklődés persze egy kicsit a szinte jelképpé vált magyar tájnak is szól, amelyről az is kiderül, hogy a művész számára nehezen adja meg magát. De, ha lélegzetét figyelve feltárulnak titkai az ábrázolásban, a megjelenítésben páratlan festői lehetőségek nyílnak meg. Az alapélmény természetesen az ég és a föld találkozása, a kitárult, kinyílt látóhatár. Igaz, a látott világ élménye adja az indíttatást a képteremtéshez, de a megjelenítés milyenségében megnyilatkozó sokféleség több szempontból is igaz. Az aprólékos, gondosan részletező, finom megmunkálás csakúgy jellemző, mint a nagyvonalú összefogottság, a lendületes, expresszív kifejezésmód. A síkban megjelenő dekorativitás szintúgy, mint a térérzékelő formaadás. A képeken ugyanúgy jelen van a harmóniára való törekvés, a lírai attitűd, mint a drámai nekifeszülés, a szuggesztív önkifejezés, a sodró lendület. Ez egyszerre jelzi az alkotók érzelmi – gondolati gazdagságát, töltését – az inspiráló konkrét táj, s az emberi, közösségi élmények késztető erejét. Bizonyságául a mai élet, a munka, a világ mély átélésének és megértésének.

A képek tanúsíthatják, hogy a Hajdúság, a Hortobágy világának motívumai mély gondolatok, látomások, izgalmasan modern karakterű festészet hordozói lehetnek. Festőiség és konstruktivitás, oldottság és feszes logikai rend, az érzelmi telítettség és törvényt kereső filozofikusság lehet és van jelen az itt születő alkotásokban, az itt dolgozó művészek piktúrájában. A zárókiállításokat jellemző tartalmi sokszínűség, kifejezésbeli változatosság is ezt az értékteremtést tükrözi. A kísérletezés, az újra törekvés igénye és szándéka itt ugyanúgy jelen van, mint a hagyományos eszközökkel, de mai szemlélettel való munkálkodás. Az ábrázolás korszerű tárgyiassága, a tárgyválasztás különlegessége, a témaközelítések egyéni volta jellemző, tetten érhető – bizonyságául a festői alapállások maiságának.

Hajdúböszörmény, 1986. november 28.
Dr. Lázár Imre