1975.05.25. – Debrecen, kiállítás a Bolgár Irodalmi Napok alkalmából
Bolgár irodalmi napok Debrecenben
(Cikk 1975.április 25-én megjelent Hajdú-Bihari Naplóból)
Május 25-27. Között bolgár irodalmi napokat rendeznek Debrecenben. Május 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg a Pedagógus Művelődési Házban Égerházi Imre és Madarász Gyula festőművészek tárlatát. A két művész bulgáriai tanulmányútja során szerzett élményeit mutatja be a kiállításon.
Május 26-án, hétfőn délután A baracktolvaj című filmet vetítik a Művész moziban, ugyanebben az időpontban a Déri Múzeum rendezésében tudományos tanácskozás kezdődik a Hazafias Népfront klubjában. M. Nepper Ibolya Fehér Géza bolgár vonatkozású kutatásait elemzi, dr. Kilián István Ivan Vazovról, a bolgár Jókairól tart előadást, dr. Dankó Imre a bolgár helytörténeti kutatásokról ad ismertetést. Még ezen a napon a filmklubban kiállítás nyílik Vencsellei István fotóművész bolgár tárgyú képeiből, később a Művész mozi előterében dr. Sztojan Radev, a Bolgár Kultúra igazgatója bolgár irodalmi és könyvkiállítást nyit meg. Este 7 órai kezdettel magyar-bolgár irodalmi estet rendeznek.
Május 27-én, kedden délelőtt Tosó Doncsev, a Bolgár Kultúra munkatársa rendhagyó bolgár irodalomórát tart a Kossuth Gimnáziumban. Este 6 órai kezdettel dr. Kszenia Fileva orvosnő a bolgár nők helyzetéről tart előadást a Horváth Árpád Művelődési Házban.
Az Alföld c. folyóirat júniusi számában bolgár írókat, költőket mutat be.
A bolgár irodalmi napokra Bulgáriából küldöttség érkezik Debrecenbe. A bolgár művészdelegáció tagjaival a megyei kulturális élet képviselői és Debrecenben élő művészek kedden este a Hazafias Népfront klubjában találkoznak.
Képek Sumenről
Égerházi Imre és Madarász Gyula kiállítása
(Cikk az 1975. június 7-én megjelent Hajdú-Bihari Naplóból – Bényei József írásában)
Két debreceni festőművész elment sumenbe, bulgáriai testvérvárosunkba, ott töltöttek egy hónapot s próbálták megkeresni a város lelkét. Saját élményeimmel is szembesítem alkotásaikat, amikor a választ megfogalmazom a kérdésre: megtalálták-e igazán. Azt hiszem megtalálták. S úgy adták vissza alkotásaikban az élményeiket, hogy látásmódjuk, alkotási módszerük valamennyi tárlatlátogató számára elevenné teszi Sument, akár jártak ott valaha, akár sem a nézők.
Nem a házak, utcák pontos rajzát kerestem. A város történelmét átívelő és megőrző sajátos arculatát, ahogyan az időszámítás előtti koremlékeitől századról századra vigyázza az idő egybefonódó síkjait. S viseli nem csak az idő jegyeit, hanem népekét is, bolgárok, törökök, magyarok tették hozzá Sumen kultúrájához a sajátjukat s lett a város látványban, tartalomban egyaránt gazdag.
Azért ismerek talán képeikben saját élményeimre, mert nemzedéktársak vagyunk s közös emberi, történelmi tapasztalat vezette a szívet és a szemet a rácsodálkozás pillanataiban? Nem tudom. De a török temető, a Hodzsa háza, a Kossuth Múzeum, a preszlávi romok, a madarai sziklák, a máshol nem található különös utcák hangulata úgy élt bennem is, ahogyan most megidézve látom őket ezeken a képeken.
Madarász Gyulát odakinn is elsősorban a házak, utcák ritmusa foglakoztatta, s lenyűgöző gazdagsággal tárja fel a jellegzetes sumeni épületek, kis utcák hangulatát. S azt sem tagadja le, hogy egy alföldi ember jár a bolgár város utcáin, ismerősen villannak elénk régebbi nánási, böszörményi házainak mozzanatai. Magával vitte szemléletét s szerencsésen ötvözte egyben ottani élményeivel itthoni világát.
Nem a felismerhetőség egyszerű élménye ragadja meg a nézőt, hanem a rendkívüli színérzékenység, a finom hatások, a játékos, mégis mélyről fakadó festői megoldások. Hangulatokat ábrázol, más műfaj nyelvén szólva elégiák és dalok ezek a képek Sumen felismert lelkületéről. Hogy mennyi gazdagság, játék, hangulat rejtőzik egy-egy épület látszólag monoton ritmusában, azt bizonyítja többek között a Ház a Vitosán, a Ház a Kossuth utcán, a Hodzsa háza, a Rakovszki utca időt és teret átívelő derűje, harmóniája.
Szűk-e vagy sem az észrevett, meglátott és megfestett világ, nem érdemes vitatkozni rajta. Madarász az utcákban, házakban ismerte fel a város lényegét, ez áll legközelebb hozzá, ezt adta hát vissza tizenegy művében. Az elmúló régi szépségekhez kötődő nosztalgikus viszony éppúgy jellemző gvasaira, akvarelljeire, mint a derűk, a harmónia, a tisztaság.
Égerházi Imre szélesebb skálán dolgozik, mind a meglátott és megfestett valóságanyagot, mind a műfajt illetően. Különösen megkapók, atmoszférájukban, összhatásokban igen szépek nagyméretű színes monotípiái. Közülük is elsősorban azok, amelyeken nem elégedett meg a látvány visszaadásával, hanem motívumokból, parányi hangulatokból szintézist teremtett, egymás mellé vetített idő és tér-síkokat, elemeket s a finom absztrahálás módszerével teremtette újra az élményt. Ilyen a sumeni török temetőről, Madaráról, a száradó kucsmákról készült monotípiája, ilyen a 600 év I. című alkotása. Bátran, de nagyon színesen és árnyaltan játszik az elemekkel, úgy vélem, sumeni élményei sokban gazdagították egész festői módszerét, kifejezését.
Hét olajképén a szigorú szerkesztés, a tiszta formák és hangulatok ragadnak meg. Közülük is kiemelkedik a Naplement, amelyen legjobban sikerült a természeti valóságot művészi valósággá átlényegítenie. Mi teszi? A képekben gyönyörködő néző egyszerre érzi a tenger hatalmas erejét, a letisztult formák időtlen hangulatát, a meseszerűvé növekvő elemek gazdag, fantáziadúsan megformált funkcióját.
Égerházi – ahogy vallomásában írja -, a bolgár költészethez is közel került, s nem lehet véletlen, hogy alkotásai egy-egy ismert bolgár vers hangulatát is idézik. Nyitott szívvel és szemmel kapaszkodott a tájba, s többet tud megmutatni belőle, mint ami egyszeri látásra bennünk megmarad. Kollektív tárlatokon is láttuk már sumeni ihletésű képeinek egy-egy darabját, így összegyűjtve az alkotó egyenesvonalú fejlődését bizonyítják.
A Pedagógusok Művelődési Házának nagyterme nem ideális kiállítóhely. A bolgár irodalmi napok debreceni rendezvénysorozatának azonban még így is ez a kiállítás marad egyik legértékesebb eleme. Két debreceni festő elindult Sumenbe, s elhozta nekünk testvérvárosunk hangulatát, atmoszféráját, lelkületét. Nemcsak a barátságot erősítik vele, hanem saját művészetüket is.
Tanulmányutam során lenyűgözött a bulgár táj szépsége, a hegyek, a tenger, az emberek szívélyessége, a ma is látható nagyszerű építészeti emlékek, a történelmi múltban szabadságukért életüket adó hősök küzdelme – hogy csak a költőket említsem – Hrisztó Botevtől Geo Milevig.
Csodáltam a jelent formáló, a nagyszerű jövőt építők lendületét, eredményét és a művészeket, akik mind ezeket megfestették vagy megénekelték.
Különösen nagy élmény volt számomra a bulgár költészet megismerése, ebből is elsődlegesen a népköltészet és Atanasz Dalcsev lírája, aki érzéseit sohasem önti az első indulatszóba, hanem az értelem hálóján átszűrve zárja szavakba. Elég Bulgáriában készített képeimre tekinteni és máris adott, hogy a sok nagyszerű lírikus közül miért éppen Dalcsevet szeretem legjobban, s mi az, mit alkotó művészetéből kamatoztattam.
ÉGERHÁZI IMRE
festőművész