Újra méltó helyen a Hajdúk I. pannó

Hajdúk I. pannó átadása, Csáfordi Dénes Hajdúhadház polgármestere.
Fotó: Égerházi Péter

Évekig hányatott sors jutott Égerházi Imre 1987-ben festett nagyméretű, Hajdúk I. című pannójának, miután elkerült a hajdúhadházi Újbarázda Mgtsz, majd agrárszövetkezet tárgyalóterméből. A 6 x 1.85 méteres kép a Tiszántúli Takarék Szövetkezethez került, de a pénzintézet 2019-ben ajándékozási szerződéssel átadta a pannó tulajdonjogát a hajdúhadházi önkormányzatnak.

A három részből összeillesztett, felújított festményt december 10-én ünnepélyes keretek között mutatták be új helyén, a Szederjes Sport- és Konferencia Központ Közösségi Épületében. A városnapi rendezvénysorozat eseményeként Csáfordi Dénes polgármester köszöntője után Vargáné Sőrés Ilona, a Földi János Általános Iskola igazgatója beszélt a nagyméretű alkotásról. Elmondta, az anyagi fedezet, illetve támogatás megszerzésének nehézsége miatt három évig tartott a megvalósítása. A képen 72 alak és arc, 7 népes csoport, illetve jelenet, 6 egykorú történelmi tárgyi emlék látható. A mozgalmas, színes felületen Bocskai István és Báthori Gábor fejedelem, Sillye Gábor hajdúkerületi főkapitány, az 1849-es forradalmi kormánybiztos arcmása, valamint a hajdúk címere köré rendeződnek a csoportok és jelenetek. Balról jobbra haladva látható a hajdúk története a letelepítésüktől, a hajdúkerületek megszüntetéséig.
A közösségi épület aulájában vélhetően végleges helyére került nagyméretű alkotást plexilemez védi az esetleges rongálástól.

Hajdúhadház Város oldalán megjelent cikk >>

Hajdúk I.
Fotógaléria