Égerházi Imre galéria átadás a Hortobágyon

Hortobágy – A múlt században, a húszas évek végén három alföldi festőművész egy kolóniát alapított, hogy üzenetet küldve Magyarországról a Hortobágy szépségeire hívja fel a figyelmet – mondta a galéria átadás előtti köszöntő beszédében Gencsi Zoltán a település alpolgármestere. Hortobágy – A múlt században, a húszas évek végén három alföldi festőművész egy kolóniát alapított, hogy üzenetet küldve Magyarországról a Hortobágy szépségeire hívja fel a figyelmet – mondta a galéria átadás előtti köszöntő beszédében Gencsi Zoltán a település alpolgármestere.

Ezzel arra az örökségre utalt, amit több mint 50 év után a debreceni festőművész. Égerházi Imre folytatott, amikor újra szervezte a Hortobágyi Alkotótábort.

Vincze Andrásné polgármester átadó beszédében megemlítette, hogy a két éve megnyitott galériát a Leader program keretében 18 millió forintért felújítottak, ebből 15 millió volt a támogatás összege. ATiszacsegei Hagyományőrző Néptánc Egyesületés a Hortobágyi Délibáb Népdalkör rövid műsora után a vendégek megtekintették a felújított galériában kiállított alkotásokat, melyek az alkotótáborban készültek az elmúlt évtizedekben. H. Csongrády Márta művészeti vezető megnyitója előtt a névadó szülővárosából érkezett kis csoport helyezte el koszorúját Égerházi Imre portréjánál.

Meghívó
Fotógaléria