2025. január 10. egy életre emlékezetes marad számomra. A debreceni Modemben az Égerházi Imre centenáriumi emlékkiállítás záróeseménye volt az Égerházi Imre Emlékest. A program 3 részből állt. Először Feledy Balázs kurátor tárlatvezetéssel emlékezett Édesapámra. Utána pályatársakkal, Velényi Rudolffal és Kelemen Marcellel beszélgettünk, végül a Táncolnak a kazlak és a Csodaszarvas című Égerházi Imre festményekre íródott lemezeinkről játszottunk egy órát a Djabe zenekarral.
A megérkezés után, amíg a technikusok beszereltek, tárlatvezetést tartottam a zenekarnak. A doboknál aznap nem Kaszás Peti, hanem Oláh Gabi ült. A beállás remek hangulatban zajlott.
Feledy Balázs olyan mélységeket és összefüggéseket tud az Égerházi alkotásokkal kapcsolatban kifejteni, ami még 20 év után is folyamatosan újat mond nekem. Az Égerházi 100 tárlatvezetése szakmailag azt hiszem csúcspontja volt minden eddiginek.
Nagyon vártam a pódiumbeszélgetést Velényi Rudolffal és Kelemen Marcellel. A moderálásba Balázs is besegített. Velényi Rudolf annak ellenére, hogy 15 évvel fiatalabb volt, mégis Édesapám pályatársának tekinthető, hiszen első önálló kiállításukat együtt rendezhették meg. A dolog pikantériája, hogy Rudi a gimnáziumban a rajztanárom volt. Nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg Édesapám művészi hozzáállásáról és hitvallásáról. Ugyanakkor az izgalmas közös sztorik sem maradtak el. Kelemen Marcel festőművész már az én generációm, mindössze két évvel idősebb nálam. A nyolcvanas években Kurucz D. István fiával együtt kezdték el részvételüket, mint főiskolások, a Hortobágyi Alkotótábor munkájában. Az Édesapám vezette művésztelep teljes jogú tagjaként több mint 10 éves kapcsolat volt vele, aki a franciaországi thierachei művésztelepre is beajánlotta őt. Kelemen Marcel is remek beszélgetőpartnernek bizonyult. Sajnos Béres László egykori hajdúhadházi polgármester beteg lett, de a beszélgetés Hajdúhadházról szóló részében Balázs méltatta a Hajdúk I. pannót. Sikerült sok régi Super 8-as filmet is bejátszanom Édesapámtól. Azt hiszem ezt mindenki nagyon szerette az archív fotókkal együtt.
Ezután következett a Djabe műsora, ahol folytattuk a régi filmek és a festmények bejátaszását, de természetesen a főszerep már a zenéé volt. A Jégvilág mindig katarzis nekem. Most sem volt ez másképp… Jónéhány számot már sok éve nem játszottunk, így az egész zenekarnak nagyon izgalmas volt a koncert.
És végül egy nagyon személyes megjegyzés. Édesapám mindig félt attól, hogy nehogy úgy járjon halála után mint mestere Menyhárt József festőművész, akinek nem tudtak egy emlékkiállítást összehozni, mert az örökösök inkább „elkótyavetyélték” a képeket, mintsem ápolták volna az művészi örökséget. Apa, remélem elégedett vagy a centenáriumi kiállításoddal és a kísérőrendezvényekkel. De itt nincs vége! Megyünk tovább, a következő állomás, március 12., Bukarest. Alföldtől Hargitáig – Égerházi 100 emlékkiállítás.
Köszönöm a Modem csodálatos munkatársainak, kurátor társamnak, Feledy Balázsnak, Péter bátyámnak, a festőművész barátoknak, a kollégáimnak, minden intézménynek és magánszemélynek, akik rendelkezésünkre bocsájtották a képeket, zenész barátaimnak, minden segítőnknek, de legfőképp a látogatóknak, hogy mindezt lehetővé tették!
A fotókat Bese László, Kisfaludy Gábor, Máthé András, Égerházi Péter és Vigh Levente készítették.
