Emlékoszlopot állítottak a megye napján

Égerházi Imre emlékére és a lakosságnak készítette újabb alkotását Nagy Gábor.

A város szülöttének és díszpolgárának, a 9 éve elhunyt Égerházi Imre festőművésznek, valamint Hajdúhadház lakosságának ajánlotta a Gödre elszármazott Nagy Gábor a maga készítette emlékoszlopot, melyet hétfőn avattak fel a művész emlékházának udvarán.

Az alkotó az oszlop leleplezése után elmondta, olyan szimbólumokat vésett a fába, melyek a települést jellemzik. Így egyik oldalán káposztás dézsa látható, egy tölgyfa jelképezi a város közeli erdőket , alatta a szék a belőle készíthető terméket. Másik oldalára a hadházi liget védett növényét faragta a mester, alatta búzakoszorú, a harmadik oldalon pedig a szőlőprés és a bor mutatja, jellemzően mivel foglalkoztak arrafelé a gazdák. A nyaktag és a buzogány pedig a harciasságot szimbolizálja, hiszen a városban Bocskai hajdújainak leszármazottai élnek.

A megye napi programok sorában az oszlopállítás előtt az egybegyűltek, köztük Csáfordi Dénes polgármester megkoszorúzták a művész emléktábláját, majd a Földi János-galériában meghallgatták Komiszár János festőművész méltató szavait az idei Holló László-díjas Horváth Katalin fotóriporter munkáiról, illetve Égerházi Imre munkásságáról.

Ezt követően a Földi János általános iskola művésztanárai, Molnár Andrea (furulya), Toldi Éva (ütőhangszer), Dancs Judit (zongorakíséret) és Pozsonyi Péter (harsona) adtak rövid műsort. Végül a megjelentek az emlékezetes júniusi viharban megsérült Égerházi-emlékház helyreállításához szükséges költségek előteremtésére rendezendő december 4-i árverésre felajánlott alkotásokat tekintették meg.

Debrecen, 2010. november 22.
Égerházi Péter
Hajdú-Bihari Napló

Meghívó
Fotógaléria