Megnyílt Égerházi Imre centenáriumi életmű kiállítása Debrecenben

Tegnap megnyitottuk! Újra Táncolnak a kazlak Debrecenben! Máthé András fotósorozatával szeretném felidézni ezt a felejthetetlen eseményt. Kettő és fél hónapunk volt mindössze megrendezni ezt a kiállítást az időzítés véletlen összjátéka okán. Ez ahhoz képest nagyon rövid idő, hogy Édesapám rendkívül termékeny és magas színvonalú életművét kb. 110 alkotáson keresztül kellett hitelesen bemutatnunk. Szerencsére vállalta a kurátori munkát Feledy Balázs művészeti író, akivel több mint 20 éve dolgozunk együtt különböző Égerházi tárlatok kapcsán.

Az elmúlt 23 évben kiállításokat állítottunk össze, prospektusokat készítettünk, gyűjtöttük az életművet, feldolgoztuk rendszereztük valamint archiváltuk azt. 22 éve fejlesztjük az egerhaziimre.hu honlapot is. Ez segített olyan munkafázisokat átugrani, hogy ebben az időkeretben mégis el tudtunk készülni. De kellett ehhez a MODEM kiváló csapata is. Vizi Kata igazgatónő támogatása valamint profi és felkészült munkatársainak gyors és áldozatkész munkája. Név szerint is szeretném nekik megköszönni. Nagy Zsanna, Tolnay Lili, Deczki Gyula, Dr. Süli-Zakar Szabolcs, Marczin I. Bence, Kovács Sándor, Bihari Tamás, Vigh Levente, Dr. Baluja Petra, Bankó Petra, Dr. Lukács Nelli. Velük álltam közvetlen kapcsolatban, de természetesen a MODEM minden dolgozójának köszönettel tartozom. Otthon és biztonságban éreztem magam.

Szeretném megköszönni munkatársaimnak is a munkáját. Kiss Zoltánnak, Mihalikné Németh Szilviának, Zomboriné Drnecz Tímeának és Bese Lászlónak. És természetesen bátyámnak, Égerházi Péternek.
Az izgalom már a délelőtti megérkezésemkor úrrá lett rajtam. A kiállítótérbe lépve felemelő érzés volt látni Édesapám festményeit ebben az elrendezésben, és így együtt. Minden festményt apró részletekig ismerek, sok a falaim lakója közülük. De a művészetnek ebben a szentélyében szuggesztív erővel meséli el nekünk, hogy Égerházi Imre világszínvonalú alföldi művész volt. Az alkotó és a kiállítótér egymásra talált a MODEMBEN.

Délután negyed négy felé el kezdtek érkezni a vendégek. Családtagok, barátok, egykori kollégák, művésztársak, tisztelők, művészetet szerető érdeklődők. És csak jöttek, és jöttek. Háromnegyed négyre tele lett az aula, így sokan felhúzódtak az emeletre, ahonnan még be lehet látni a színpadot. A hivatalos létszám, akit a kiállító terembe lépéskör megszámoltak, 243 fő volt, de a tömegben szerintem nem biztos, hogy mindenkit tudtak regisztrálni. És még ott voltak a szervezők és a helyi csapat is. Így 300 fő körül biztosan ott voltunk tegnap este.

A vendégeket először Dr. Papp László polgármester úr köszöntötte. Remekül beszélt Édesapámról. Művészeti értékét méltatta, munkásságának fontosságára és annak üzenetére hívta fel a figyelmet. Külön kiemelte jelentőségét Debrecen szempontjából. Mindenre számítottam a beszédével kapcsolatban, csak arra nem hogy el fogok érzékenyülni. De hát korosodó férfinak nem illik nyilvánosan megkönnyezni egy beszédet.

Vizi Kata igazgatónő elmondta az egybegyűlteknek, hogyan is illeszkedik Égerházi Imre centenáriumi életmű-kiállítása a MODEM tárlatsorozatába. Örömmel hallgattuk az intézmény 2024-es eredményeit, még büszkébbé téve bennünket, hogy a MODEM adott otthont a tárlatnak.

Feledy Balázs emlékezett, méltatott és kontextusba helyezte Égerházi Imrét és művészeti hagyatékát a tárlat bemutatásával. Hosszú ideig tudtuk volna még hallgatni, de majd a január 10-i 18 órakor kezdődő tárlatvezetésén erre lesz még lehetőség.

A köszöntések és beszédek után rám került a sor. Én vezethettem végig a tárlaton a látogatókat. Rendhagyó módot választottam. A szekcióknál meg-meg álltam egy alkotásnál, és a Djabe zenekar Égerházi festményei alapján írt zeneszámaiból játszottam be részleteket, mesélve hogyan is írtuk a számokat Barabás Tamással. Hogyan festettük tovább hangokkal a festményeket. Bizsergető volt, ahogy az emberek figyeltek és inspirálta őket is ez az összművészeti produkció.

A bemutatót a belső teremben zártam, ahol Égerházi Imre halálközeli élményei alapján festett műveket állítottuk ki. Régi vágyam volt, hogy ez a 10 festményből álló sorozat, egyszer együtt is látható legyen. És most eljött a pillanat. De itt nem állt meg a bemutatás, mert kivetítőn a Djabe Jégvilág című animációs klipje is látható, ami a festménysorozat darabjaiból készített animációs film.
Ahogy mondta, nem állóképeket látott, hanem snitteket. Mi megmozgattuk az állóképeket, visszafejtettük a snitteket. Ezt a termet annak is érdemes megnéznie, aki nem érdeklődik különösebben Égerházi Imre festészete iránt. Ez így egyben maga a csoda, hiszen meghallgathatjuk, hogyan meséli ezt el Égerházi Imre saját szavaival a látottakat.

A tárlat január 12-ig látogatható, reméljük sokan kedvet kaptak megnézni.

Január 10-ére Égerházi Imre emlékesetet is szerveztünk.

18 órától Feledy Balázs tart tárlatvezetést.
18:30-tól Égerházi Attila és Feledy Balázs Velényi Rudolf és Kelemen Marcel festőművészekkel valamint Béres László korábbi hajdúhadházi polgármesterrel beszélget, Égerházi Imrére emlékezve.
19:30-tól egyórás Djabe koncert lesz a Táncolnak a kazlak és a Csodaszarvas lemezek anyagából.

Égerházi Attila

Papp László polgármester Facebook bejegyzése

A dehir.hu cikke