Neves alkotókra emlékeztek Hajdúhadházon

Hajdúhadház – Koszorúzással és egy kiadvánnyal tisztelegtek a város szülötte, Égerházi Imre festőművész és egyik mestere, Holló László emlékének a megyenapon.

A város élete néhány évtizede szorosan összeforrott a képzőművészettel, köszönhetően születte, majd díszpolgára, Égerházi Imre festőművész munkásságának. A hét éve tragikus balesetben elhunyt alkotó nevét őrző emlékházban éppen egy esztendeje nyitották meg a Holló László emlékszobát, így a Földi János utcai épületet meglátogatók már két neves képzőművész alkotásaival találkozhatnak.

A helyi önkormányzat az idei megyenapon is a művészek emléke előtti tisztelgéssel kívánt bekapcsolódni a több települést érintő programsorozatba. A meghívott vendégek és az érdeklődők először a ház falán elhelyezett emléktáblánál gyűltek össze, ahol a Holló László Baráti Kör, a művész leszármazottai, valamint a helyi önkormányzat és művelődési intézmények képviselői koszorúztak.

A megemlékezés a Holló-szobában folytatódott, ugyanis a baráti kör elnöke, Ujváry Zoltán professzor a művész szobrának megkoszorúzása előtt, egy újabb képpel gyarapította az áltála adományozott – főleg grafikákból álló – kollekciót. A Csokonai a Nagyerdőn című akvarellről, illetve a költő, az őt megörökítő művész, valamint a településen egykor élt Földi János viszonyáról Vitéz Ferenc költő-esztéta beszélt. Szavaiból kiderült, hogy Holló László két festményt is készített Csokonairól, de a galériának adományozott alkotás nem tekinthető azok tanulmányának.

A megemlékezés ajándékozási része ezzel még nem ért véget, hiszen ugyancsak a városból elszármazott, Gödön élő, Nagy Gábor fafaragó négy darab padot, Komiszár János debreceni festőművész pedig az általa írt, részben a két alkotóról is szóló könyveket adott át Béres László polgármesternek.

A Holló László és Égerházi Imre munkásságát feldolgozó kiadványok sora is bővült: erre az alkalomra jelent meg Vitéz Ferenc: Látvány és látomás című könyve, melyet Arany Lajos művészeti író mutatott be a megjelenteknek. Az alkotásaikkal gazdagon illusztrált kiadvány nem csak keresztmetszetet ad a művészek hagyatékából, hanem útmutató is annak megtekintéséhez.

Meghívó
Fotógaléria