Égerházi Imre kiállításáról
(Cikk az 1975. október 29-én megjelent Hajdú-Bihari Naplóból – Dr. Tóth Ervin írásában)
A debreceni Agrártudományi Egyetem kulturális bizottsága kiállítást rendezett a hajdúhadházi születésű, Káplár-díjas debreceni festőművésznek főleg bulgáriai úti élményeiből merített olajképeiből és monotípiáiból. Égerházi Imrét lenyűgözték a bolgár tájak szépségei, a hegyek, a tenger, az építészeti emlékek, a történelmi múlt. Megismerte mélyebbről a bolgár költészetet, főleg Atanász Dalcsev verseit, aki „érzéseit az értelem hálóján átszűrve zárja szavakba”. E bolgár poéta lírája több képén nyomon kísérhető. Így a Hodzsa háza Sumenben a látványon kívül magán hordozza – nem illusztratív ihletéssel – Dalcsev „Erdély” c. költeményének hangulatát. Az eltörökítés, a 600 éves történelmi és elnyomási idő, amiből mi magyarok is átéltünk 150 évet, több képén tükröződik. Ennek gondolatvilágából, korlátaiból, a régi beivódott török szokásokból sok jelzés került át a jelenbe is, a temetők márványból faragott turbánjai, életfák, török motívumokkal s feliratokkal díszített relikviák. A 600 év I. sírkövei egymásra borulnak s asszociációkat ébresztenek továbbélő, nagy emberi érzésekről. A Sumeni tornyok szimbolikája a leáldozott muzulmán világ még meglevő tanúi, jelképes rendbe állítva idézik a múltat. Egy szentkép körvonala ráúszik a vöröslő napkorongra, mintegy jelezve a muzulmán hitvilág haldoklását. A Naplement szintén Atanász Dalcsev verséhez kapcsolódik. A tengerpart hatalmas bokrai, fái, a tárgyak, a nap és az éjszaka, az emberarcúvá váló tűzfal megszemélyesednek, a sziklákba óriásokat lát a képzelet, a felhőkben pedig úszó emberárnyakat, anélkül, hogy e szimbolika bántóan előtérbe tolakodna, vagy hogy e festmény szürrealitása meghamisítaná a valóságot. Így a kép nem válik illusztratívvá, mértéktartó s nem látványpiktúra.
Égerházi képein a néző elsősorban a bolgár történelem korunkban átmentett lelkiségét keresi, a 600 év török jármából is megmagosuló öntudat erejét, az ősi múltat lehelő utcák romantikáját. Ezért telnek meg archaikus képzetekkel a preszlávi romváros mementói, földön heverő sziklái, a madarai kövek arabeszkjei. Sumen kultúrájában a magyar történelem mozaikszemei is megtalálhatók, Hunyadi hadjáratai, a várnai csatavesztés mellett közelebbről Kossuth közel száznapos sumeni tartózkodása, hajdani lakóháza, ami ma már múzeum. Égerházi helyenként halmozza, de ugyanakkor rendszerbe is állítja a jelzéseket, a motívumokat, nem illusztratíve, hanem egységes, belülről átélt lírai élményanyagként. A hangulati elemeket erős szerkezetiséggel tartja féken. A Tavaszi táj atmoszféráját néhány vonalszalag öleli egybe, míg a Naplementet grafikailag már erősen tagolja, a Sumeni török negyedben részletezi az architektúrát, míg a Preszlávi romoknál a mértanilag határolt formák különösen kiemelik a színek fokozatait. – Égerházi látása főleg grafikus jellegű, rokon skálájú, de ugyanakkor gazdag belső építkezésű színátmeneteit vonalabroncsokba zárja. De éppen ez az egységes karakter, a romantika felé hajló ábrándozás, a képi szerkezet érzékelétetése, „kitapogatása” válik időnként egysíkúvá. Égerházi a festőiség tiszta eszközeivel él, érzékeny, lefojtott színkompozíciók kerülnek ki ecsetje alól, de bizonyára még változatosabbá, koloritban gazdagabbá válna piktúrája, ha meleg barnákra alapozott festészete további színekkel bővülne, ami képeinek szerkezeti építkezését halkítaná s így szerkezetileg is megemelné.
Mindez további előrelépést jelentene festészeti és grafikai kultúrájában, melynek jelene is – Tamás Ervin szavait idézve – „egy hosszú időn át kiérlelt, érett önismeretre valló, igényes művészetről” tanúskodik.
Művészcsere
(Cikk az 1973. augusztus 3-án megjelent Hajdú-Bihari Naplóból)
A Debreceni városi Tanács meghívására a Debreceni Alkotóházban, a valóban festői környezetű Nagyerdőn töltött egy hónapot két sumeni festőművész. A testvérvárosi kapcsolatok alapján ennek viszonzásaként a Sumeni városi Tanács meghívására egyhónapos tanulmányútra Sumenbe utaztak Égerházi Imre és Madarász Gyula festőművészek.
A színek és a vonalak egyensúlya
Égerházi Imre kiállítása Debrecenben
(Cikk az 1976. márciusában megjelent Közalkalmazott c. lapban – Dr. Tóth Ervin írásában)
A Debreceni Agrártudományi Egyetem nagytermében rendezett kiállításon Égerházi Imre festő főleg bulgáriai úti élményeiből merített olajképeket és monotypiákat mutatott be. De nem csak a bolgár tájak szépségei, történelmi múltja és építészeti emlékei foglalkoztatták képzeletét, hanem színekben és vonalakban foglalta azt az érzelemvilágot is, amelyet Atanász Dalcsev versei ébresztettek benne. Ezt fejezi ki például a Hodzsa háza Sumenben, és Naplement című művében. De asszociációkat ébresztenek benne a régi török temetőkben található sírkövek, a preszlávi romok mértani formái, a régi török motívumokkal és feliratokkal díszített relikviák is. A sumeni tornyok szimbolikája, a leáldozott muzulmán világ tanúi jelképes rendbe állítva idézik a múltat. Égerházi a hangulati elemeket erős szerkezetiséggel tartja féken. A Tavaszi táj atmoszféráját néhány vonalszalag öleli egybe, de az erős grafikai tagolás legtöbb művén kimutatható. Látása elsősorban grafikus jellegű, de e vonalabroncsokba zárt színeket az átmenetek finom fokozataival dúsítja. Színvilága lefolytott s a barna színek gazdag átmeneteire épül. A további útja a szerkezetiség bizonyos fokú lazításához s a színek erőteljesebb kiteljesítéséhez vezet. Mindez bizonyára további előrelépést jelent festészeti és grafikai kultúrájában, amelynek jelene is Tamás Ervin szavait idézve: „egy hosszú időn át kiérlelt önismeretre valló igényes művészetről tanúskodik.”
Debrecenben nemcsak Égerházi festészetét méltányolják, hanem azon fáradozását is, amelyet az üzemekben, a kultúrházakban, a klubokban rendezett tárlataival és tárlatvezetésével a vizuális műveltség emeléséért kifejt.
