Csak az ösztöndíj nem változott

A díjátadó után Buka László, Hunyadi Panna, Szombatiné Néma Mónika és Égerházi Péter

Késve ugyan, de idén is megkapta elismerését a Dóczy-gimnázium egy tehetséges diákja Hunyadi Panna.

A szeptemberi iskolakezdés immár 18 éve együtt járt az Égerházi Imre Alkotói Ösztöndíj átadásával a Dóczy-gimnáziumban. Idén azonban az előző tanévben legjobb képzőművészeti teljesítményt nyújtó diáknak mostanáig várnia kellett a díj átvételére, mert jelentős változást hozott ez az esztendő. A díjazottak személyére javaslatot tevő rajztanár, Buka László festő-rajztanár nyugdíjba vonult, és átadta a stafétabotot Szombatiné Néma Mónikának, aki ezzel a javaslattevő szerepet is átvette.

A változás miatt csak ezen a héten, kedden kerülhetett sor a hagyományos díjátadóra a gimnázium galériájában. A már megszokott ünnepélyes program Havrics Hanna 9. osztályos tanuló zongorajátékával kezdődött majd az intézmény igazgatónője, Czapp Katalin köszöntötte a megjelenteket, köztük az idei díjazottat, Hunyadi Pannát a 9. A-ból, valamint szüleit és rokonait. Rajztanára rövid méltatása után a fiatal lány a díjat alapító örökösök képviselőjétől, Égerházi Pétertől vette át az elért eredményét tanúsító oklevelet. Ezután elmondta magáról, hogy már kiskorában megismerkedett a jobb agyféltekés rajzolással, de csak egy barátnője hatására kezdte később újra a rajzolást. Előbb állatokat szeretett ábrázolni, majd az embereket, és megkedvelte a portréfestést, ami 12 éves korábban vett új lendületet, amikor szüleitől megkapta az első acryl festőkészletét. Egy idő után a háború pokla kezdte foglalkoztatni, és többször a maga kreálta háttértörténetek, valamint zenehallgatás közben érzett gondolatainak a megjelenítését vetette papírra. Fiatal kora ellenére szívesen tanulmányozta a régi nagy művészek munkáit, de hatott rá a szürrealizmus is. Kialakította a saját stílusát, és úgy érzi folyamatos fejlődésének az alapja, hogy minden nap rajzol.

Néhány szóban méltatta volt tanítványát Buka László is, azt követően pedig a 10. B-s Tóth Júlia mondta el Juhász Gyula Csipkerózsa című versét. Az ünnepség további részében Szombatiné Néma Mónika mondott köszönetet Rózsavölgyi Gábornénak, aki két Égerházi-festményt adományozott a Dóczy Galériának.

ÉP

Fotógaléria