Égerházi Imre emlékház várja Hajdúhadházon a látogatókat

2007. November 22-én nyílik a felújított Emlékház

Hajdúhadház város felújította az Égerházi Imre Emlékházat, a kiállítás szebb elrendezésben és a festőművész életét bemutató dokumentumokkal kiegészítve folyamatosan látogatható lesz. Az Emlékház anyagát maga a művész válogatta össze, átfogóan mutatja be olajfestészetét a 40-es évektől egészen haláláig. A felújított kiállítás anyagába grafikái és linómetszetei is bekerültek Égerházi Attila jóvoltából. A város tervezi, hogy az Emlékházat aktívan bekapcsolja az oktatásba, és a megye művészeti életébe. Az ünnepélyes megnyitóra november 22-én 14 órakor kerül sor.

Cím: 4242 Hajdúhadház, Dr. Földi János u. 23.

Meghívó

A megye napja alkalmából nyitották meg november 22-én Égerházi Imre festőművész felújított hajdúhadházi emlékházát, melyben az alkotó egykori tanítómestere, Holló László festőművész grafikái is helyet kaptak egy szobában.

A 2001-ben elhunyt debreceni művész évtizedekkel ezelőtt ajándékozta szülővárosának legjobbnak tartott képeit, hogy azokat állandó kiállításon mutassák be egy házban, melyben haláláig alkotott is. Az öreg épület állapota azonban az évek során annyira leromlott, hogy elengedhetetlenné vált a felújítása. Mint azt Béres László polgármester elmondta, az önkormányzat, valamint a Földi János Könyvtár és a Hajdúhadházi Galéria saját forrásból, mintegy félmillió forintért renováltatta a házat, melyben egy Holló László emlékszobát is kialakítottak.

A Földi János utcai épület újranyitásán a résztvevők már új elrendezésben találkozhattak az Égerházi Imre által a városnak adományozott közel száz festménnyel és egyéb technikával készült alkotással, melyeket az örökösök még néhánnyal kiegészítettek. Az átrendezést követően a ház egy szobáját felszabadították, ahol a művész egyik egykori tanítómestere, és jó barátja, Holló László festőművész közel negyven, nagyobb részt grafikai alkotását helyezték el. A gyűjteményt Ujváry Zoltán debreceni professzor bocsátotta a hajdúhadházi önkormányzat rendelkezésére. Az emlékszobát Vitéz Ferenc művészeti író megnyitója után az európai hírű művész özvegye, Holló Lászlóné Maksa Olga avatta fel.

Cím: 4242 Hajdúhadház, Dr. Földi János u. 23.

Fotógaléria
Emlékház ismertető