Égerházi Imre festőművész kiállítása, Aba-Novák terem, Szolnok, 1982. szeptember 23.

Égerházi – képek Szolnokon

(Cikk az 1982. szeptember 26-án megjelent Hajdú-Bihari Naplóból)

Hajdú-bihari képzőművész kiállítása látható megyeszomszédunk székhelyén. Égerházi Imre festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitója szeptember 23-án, csütörtökön volt a Képcsarnok szolnoki Aba-Novák termében. Az október 9-ig tartó tárlatot Patakvölgyi Rudolf, Hajdúböszörmény tanácsának elnöke nyitotta meg, úgyis mint a böszörményi nemzetközi művésztelep szervezőbizottságának elnöke.

Égerházi Imre, a hajdúhadházi születésű festőművész alapító és állandó tagja a hajdúsági nemzetközi művésztelepnek, ahol 1970-ben különdíjat, 1974-ben és az idén pedig Káplár Miklós-díjat kapott. Képei megtalálhatók hazai és külföldi múzeumokban, közintézményekben, valamint gyűjtőknél és magánszemélyeknél.

Lengyel táj
Kanfaros ház
Ménes a téli Hortobágyon
Csángó táj – Erdei házak
Böszörményi kiskapuk emlékére
Lengyel nyár
Alsósófalva
Hajdúböszörményi kapu
Lengyel dombok
Mezőgazdasági ipari táj IV.
Műtermi csendélet
Alkonyi táj
Bazsarózsák bokályban
Virágok bokályban
Téli falu
Erdélyi házak télen
Virágcsendélet
Gémeskút tavasszal
Tanyasi házak
Virágcsendélet
Tanya
Két csikós
Gazdaság
Nyári tanya
Téli fényképezés II.
Pásztorok gémeskúttal
Hófogók
Erdélyi téli táj

Interjú Égerházi Imrével, Magyar Rádió, 1982

Égerházi Imre kiállítása, Szolnok, Képcsarnok, ABA-Novák terem, 1982