Égerházi Imre festőművész kiállítása, Lečzna és Lublin (Lengyelország), 1998. június 02.

Égerházi-képek Lengyelhonban

(Cikk az 1998. június 3-án megjelent Hajdú-Bihari Naplóból)

Leczna (HBN) – A lengyel település és Hajdúhadház testvérvárosi együttműködésének jegyében, a június 1-jén kezdődött és 7-ig tartó Lecznai-napokon Égerházi Imre Debrecenben élő s hajdúhadházi alkotóházában dolgozó festőművész harminckét munkáját mutatják be. A lengyelországi tárlatot a helyi polgármester köszöntője után Béres László, Hajdúhadház polgármestere nyitotta meg. A képeket június folyamán Lublinban, Debrecen testvérvárosában is bemutatják.

Lecznában is megidézte a rónát

(Cikk az 1998. június 23-án megjelent Hajdú-Bihari Naplóból)

Hortobágy (HBN – A. L.) – A Hortobágy a fogadott szülőföldje Égerházi Imre festőművésznek. A település faluházában nyílt gyűjteményes tárlatán az olajképek közös vonása: valamennyinek a puszta az ihletforrása.

A 73. életévévében járó alkotót arról kérdeztem a helyszínen: milyen szerepet tölt be életében és pályáján a rónaság?

– A pusztát 35 éve ismerem meg mélyebben, amikor a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep alapítótagjaként kollegáimmal heteken át festettünk itt. A Hortobágyi Alkotótábor kurzusai során pedig a nyári után a téli rónaság is élményemmé vált. Annyira megszeretettem ezt a tájat, hogy a művésztelepi alkotóidőn kívül is gyakran jövök. Nem biztos, hogy ami itt a legnagyobb hatást teszi az emberre, azt meg is tudja festeni. Vannak a pusztának fantasztikus tüneményei – például a délibáb vagy az a jelenség, amikor két nap van az égen-, amelyeket nem lehet megfesteni. Élménynek persze, óriásiak. Annál is nagyobbak, mint amikor rácsodálkozom a puszta színes virágaira, kiszáradt füveire, a távolban fehérlő házaira, az itt-ott nyújtózó számadófákra, gulyásfákra. A művész számára itt a legnagyobb kihívás a táj és az ember megjelenítése, absztrahálása. A rendteremtés pedig arra irányul, hogy a képen egyensúly legyen, a festmény nyugalmat sugalljon. És érzést, ami fakadhat a pusztának akár a szépségéből, akár a drámai történéseiből. Nagy örömöm volt, amikor legutóbb Lecznában, a hortobágyi tárgyú képeim tárlatán a látogatók olyan szeretettel mondták: ” Hortobági, Hortobági!”, hogy abból érezni lehetett: azt az élményt, amit a ‘”nagy sömmiben” kapnak, újra élték a képeimet nézve. Úgy érzem, ennél nagyobb elismerés nem is kell egy alkotónak.

Részlet Égerházi Imre Lečzna (Lengyelország) városban

1998. június 2-ai önálló kiállításának megnyitó beszédéből.

…”Sutánius: Arteem quaevis allit terra. Magyarra fordítva: a művészetet az egész földön megbecsülik, vagy szabadon; a művész hazája a nagyvilág.
Égerházi Imre festőművész 1960. évi első jelentősebb kiállítása (Debrecen) óta nagy utat tett meg. A Hortobágyi Alkotótábor vezetőjeként Franciaországtól – Japánig, Finnországtól – Amerikáig megismerték eredeti karakterű művészetét, melyre a kiegyensúlyozottság, a nyugalom és az emberi humánum a jellemző. Alkotásai a szülőföldhöz, a Hajdúsághoz és a legősibb magyar eszmeiségét és érzelemvilágát tükrözik. Nem csak a magyar kultúrával és történelemmel azonosul teljes mértékben (Hajdúk I. 1987 évben készült 600 x 185 cm, Hajdúk II. 1993 évben készült 275 x 410 cm-es pannója, és Magyar mondák, legendák 1997-ben készült 207 x 265 cm-es pannója) hanem más nemzetek kultúráját és történelmét is kiválóan ismeri. Az utóbbi évek legnagyobb méretű (600 x 400 cm-es pannója) munkáját Franciaországban Vervins város számára készítette, melyen az 1598-as francia-spanyol békekötést örökítette meg.
Az alkotás a város Kulturális Központját ékesíti.”
…”Most pedig itt az Önök városában mutatkozik be a Testvér-városi Kapcsolat kulturális rendezvényének keretében 32 db. képével”…

Béres László

Téli Hortobágy
Lengyel táj
Nagyiváni motívumok
Tanya télen
Látomás III. Békés várakozás
Látomás V. Fény előtt
Nagyiványi temető
Freskótöredék
Pásztorok
Thiérachei emlék
Kanfaros ház
Káplár Miklós emlékére
Pusztuló kutak emlékére
Nyári erdélyi táj
Izzó keresztek
Szent Márton
Virágcsendélet órával
Pannonhalma ezer éve
Szentendre II.
Padfeljáró
Csokonai
Lengyelország felett
Provance-i táj
Csikósok kalappal
Olasz-Provance táj
Gyergyói táj II.
Látomás IV. Idegen város